A világ legjobban teljesítői tőzsdeindexei közt szerepel idén a magyar BUX, az árfolyam 27,3 százalékkal áll magasabban, mint 2024 végén, de ennek ellenére sem jelenthető ki, hogy drágák lennének a hazai részvények.

A következő 12 hónapra várt nyereségeknek még a 8-szorosát sem tükrözi a 101 ezer pont környékén ingadozó BUX, ami továbbra is inkább lemaradást tükröz: 2015 és 2022 közt ez az érték végig bőven 8 felett volt, a csúcson pedig meghaladta a 18-as értéket. Ezek a számok (előremutató P/E) azt fejezik ki, hogy az aktuális részvényárfolyam hányszorosa egy adott vállalat jövőbeni, a következő 12 hónapra várható egy részvényre jutó nyereségének. 

Ha végignézünk a BUX kosárban szereplő részvények értékeltségén, meglepő módon az látható, hogy az indexben legnagyobb súllyal rendelkező blue chip-ek inkább alulértékeltek, a közepes kapitalizációjú papírok közt viszont már többnek magas(abb) az előremutató P/E-je.

A vezető részvények a legolcsóbbak

A legnyomottabb árazással (6,1) a Mol-részvények forognak, de ebben nincs tulajdonképpen újdonság, az olajrészvényt évek óta alacsonyan árazza a piac a megtermelt nyereségéhez képest.

Az alacsony értékeltség egyik oka lehet az Erste értékelése szerint, hogy a régióban működő olaj- és gázipari cégek első negyedéve alapvetően jól sikerült, többségük hozta a várt eredményt, különösen a kitermelési üzletágak voltak formában; a második negyedév előrejelzései azonban már nem ennyire jók. A szénhidrogén árak látványosan estek márciusban és áprilisban, ezt némileg kompenzálja a finomítói és petrolkémiai árrések emelkedése, de összességében nehezebb a környezet, mint korábban. A pontos számokra már nem kell sokat várni, a Mol jelentése augusztus 8-án érkezik. 

Szektorszintű összehasonlítás alapján is olcsónak számít az OTP és a Richter is. A piac szerint a két cég a tőlük a következő 12 hónapra várható nettó nyereség 7,2-7,7 szeresét éri. A három cég egyébként jelentősen tudta növelni jövedelmezőségét a Covid időszak óta, az értékeltségi mutató (P/E) azonban nem tért vissza a járványidőszakot megelőző 10 körüli, vagy afeletti szintekre. Sőt, az ukrán háború kitörésekor óriásit zakóztak a magyar részvények, a BUX P/E-je durva mélypontra, 4,5-ös értékre esett vissza.

Az alacsony értékeltség főleg az OTP-nél tekinthető indokolatlannak, hiszen nem várható a nettó eredmény visszaesése, sőt az 1076 milliárd forintos tavalyi nettó profitot idén 1091 milliárd követheti a legutóbb frissített konszenzus alapján. Ez a várakozás azonban a második negyedéves jelentés (augusztus 5.) után változhat.

A Richter is olcsónak számít, az elmúlt hetekben megfigyelhető gyengélkedésére a leggyakoribb magyarázat a dollár fokozatos leértékelődése a világ szinte összes devizájával, így a forinttal szemben is. A magyar deviza idén 14 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszközzel szemben, ez sokaknak jó hír, azonban a hazai exportőrök, köztük a kőbányai gyógyszergyártó  dollárbevételeit leértékeli forintban.

A középmezőny már kevésbé alulértékelt

A BUX kosárban lévő részvények közül átlagos az értékeltsége a Telekomnak, az Alteónak, a Waberer’snek, az AutoWallisnak, az Opusnak és az Appeninnnek.   

Előreszaladottnak tűnhet a 14,7-es P/E-vel forgó ANY Nyomda, a CIG és a 4iG árfolyama, utóbbinál a gyors növekedési kilátások magyarázhatják a magas P/E értéket, valamint az, hogy egyszeri tételek és számviteli hatások miatt az utóbbi időben a társaság szerény, vagy negatív negyedéves nettó eredményekről jelentett, miközben EBITDA-soron kifejezetten magas számokat publikált. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!