Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá szerdán a 4iG leányvállalata és az állami HM Zrt. Az erről szóló tájékoztató a BÉT honlapján jelent meg.
Az aláíró felek:
Kapcsolódó
- a 4iG Űr és Védelmi Zrt.
- és a HM EI Zrt.
A szándéknyilatkozat arról szól, hogy a két cég együttműködési megállapodást írt alá
a védelmi digitalizáció területén megvalósuló stratégiai együttműködési lehetőségek feltárására.
A kulcsterületek:
- szoftverfejlesztés;
- rendszerintegráció;
- üzemeltetés;
- IT- és távközlési infrastruktúra fejlesztése;
- valamint kibervédelem.
Az együttműködés egyik lehetséges formájaként a felek megvizsgálják egy közös vállalat
alapításának lehetőségét is, amely keretet biztosíthatna a technológiai fejlesztésekhez, valamint hazai és nemzetközi projektek hatékony megvalósításához.
A HM EI Zrt. a magyar védelmi ipar meghatározó szereplője, 100 százalékban állami tulajdonú,
profitorientált vállalatként a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium és más
állami szervek számára nyújt csúcstechnológiás informatikai, műszaki fejlesztéseket és
megoldásokat.
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. műholdgyártással, földmegfigyeléssel, adattovábbítással és -elemzéssel, dróngyártással és -védelemmel, valamint fejlett védelmi digitalizációs rendszerek fejlesztésével foglalkozik.
A 4iG SDT a 2025. június 11-én bejelentett és folyamatban lévő akvizíció eredményeként többségi tulajdont szerezhet az N7 Defence Zrt.-ben. A tulajdonszerzés célja az innovatív védelmi ipari területek és a klasszikus hadiipar közötti szinergiák kiaknázása, illetve a hazai hadiipari termékek exportképességének növelése, és a globális piacra lépés támogatása.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt