részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére európai összevetésben felülteljesített a BUX-index.

A nemzetközi piacokon a gázai konfliktus és annak lehetséges eszkalációja a pesszimizmus legfőbb oka.

A geopolitikai feszültségek olajár emelkedést, amerikai és globális kötvényhozam emelkedést és részvénypiaci esést okoztak – sorolta az elemző.  

BÉT vezető részvényei közül kiemelte az OTP teljesítményét, a bankpapír 0,29 százalékkal emelkedett, miközben az európai bankindex esett.

A Mol 1,09 százalékos esése véleménye szerint azzal magyarázható, hogy az olajvállalat árfolyama visszaadott valamennyit a keddi 3,10 százalékos emelkedéséből. A befektetők szerdán próbálták felmérni, mit jelent a keddi bejelentés, amely szerint hatósági szerződést kötött a Mol a magyar állammal a szénhidrogén-kitermelésre. A bejelentés alapján a vállalat akár 400-450 millió dolláros megtakarítást is elérhet a 2023 szeptembere és 2024 vége között fizetendő bányajáradék összegéből.

A Mol árfolyama 32 forinttal, 1,09 százalékkal 2898 forintra csökkent, 4,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 625 forintra erősödött, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,38 százalékkal 589 forintra nőtt, forgalma 1,3 milliárd forint volt.

Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,80 százalékkal 8875 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

BUMIX 4910,60 ponton zárt szerdán, ez 2,32 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!