Az S&P 500-as mutató 0,05 százalékkal, 3509,73 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,20 százalékkal, 11 718,81 pontra emelkedett a nyitásban, míg a 30 vezető vállalat DJIA-indexe 0,04 százalékkal, 28 643,66 pontra csökkent.
Az Apple részvényfelaprózása miatt hétfőtől megváltozott a Dow Jones ipari átlagot alkotó vállalatok kosara. A 30 vállalat közül kikerült az Exxon Mobil, a Pfizer és a Raytheon Technologies, a helyükre pedig a Salesforce.com, az Amgen és a Honeywell International került be.
Az Apple-részvényeket négyfelé vágták, amit a menedzsment azzal indokolt, hogy elérhetőbbé akarja tenni a részvényeket a kisbefektetőknek. A technológiai óriásvállalat 2 százalékos pluszban, 127,39 dolláros árfolyamon indította a kereskedést.
A nagy nyugat-európai tőzsdéken viszont csökkennek az indexek. Hétfő délután fél négykor a frankfurti DAX-30 index 0,18 százalékos, a párizsi CAC-40 0,22 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,28 százalékos, a madridi Ibex-35 1,28 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,65 százalékos mínuszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1934 dollárt adtak, 0,29 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest azonban 0,67 százalékkal erősödött a dollár, 106,05 jenen forgott
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,59 százalékos pluszban, 46,08 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,72 százalékos nyereségben, 43,28 dolláron forgott fél négy körül.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,13 százalékkal, 1967,11 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,18 százalékkal, 1978,60 dollárra kúszott fel a New York-i árupiacon.
Pénteken emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,57 százalékkal, 28 653,46 pontra, kilenchavi csúcsra, az S&P 500-as index 0,67 százalékkal, 3508,01 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,60 százalékkal, 11 695,63 pontra kúszott fel. Utóbbi két index történelmi csúcson zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket