Mindenkori rekordárfolyamon, 22 200 forinton is született kötés a Budapesti Értéktőzsdén az OTP Bank papírjaira hétfőn. A hangulat kifejezetten jó a magyar tőzsdén, köszönhetően részben a Fitch Ratings péntek esti közleményének, amely a magyar adósbesoroláson ugyan nem változtatott, de a hozzá kapcsolódó kilátásokat negatívról stabilra javította.
Hétfőn reggel pedig egy amerikai nagybank fogalmazott meg pozitív véleményt az OTP részvényekre.
Kapcsolódó
A JP Morgan emelt a célárfolyamon, az eddigi 21 ezer forintról 25 ezer forintra, az ajánlásuk változatlanul felülsúlyozás. Jelenleg 15 elemző vételre, 2 tartásra, 1 eladásra javasolja az OTP részvényeit, a medián célárfolyam 24 217 forint.
A JPM új célára közel 13 százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál. Ez már a nyolcadik elemzői céláremelés a bank harmadik negyedéves jelentését követően, ami nem meglepő az OTP erős profitabilitását látva – kommentálta a célármódosítást a K&H Értékpapír elemzője.
A magyar bankok, köztük az OTP-nek az is jó hír, hogy hétfőn Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, a kormány célul tűzte ki, hogy évente legalább 25 ezer új lakás épüljön Magyarországon. A program keretében 200 milliárd forintos keretet különítenek el, amelyet ingatlanalapok használhatnak fel kollégium, bérlakás- és új lakásépítésre.
Az OTP részvény hagyományosan a magyar makrópapír (is), ezért az is lendületet adhatott a mai kereskedésnek, hogy a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint 233,8 milliárd forint volt novemberben a költségvetési hiány, vagyis 2019 óta nem volt példa ilyen alacsony havi adatra.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 645,24 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 79 818,38 ponton zárt hétfőn.
Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,15 százalékkal 21 930 forintra nőtt, forgalmuk 13,3 milliárd forintot tett ki.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal