Erős, mintegy 15 százalékos gyengülést mutatott reggel 9 órakor a moszkvai tőzsde irányadó indexe a csütörtöki kereskedés nyitásakor az amerikai bejelentés hatására.
Erre válaszul még a szankciók bejelentése után szerdán közölte az orosz tőzsde, hogy felfüggeszti a dollár és az euró kereskedését, így a központi tőzsdén keresztül már nem kereskedhetnek ezzel a két devizával a bankok és a befektetők.
A jegybank a közleménye alapján mostantól a banki adatok és a digitális tőzsdén kívüli kereskedési platformoktól kapott információk alapján határozza meg a dollár és az euró rubelhez mért hivatalos árfolyamát.
Az MTI azt írja, hogy az orosz jegybank közlése szerint a magáncégeket is a cégeket a döntés nem érinti, azok továbbra is kereskedhetnek dollárral és euróval.
Elvira Nabiullina, az orosz jegybank vezetője még decemberben nyilatkozott arról, hogy Oroszország devizakereskedelmének több mint fele a tőzsdén kívüli piacon zajlik, ha pedig a szankciók miatt a tőzsdei kereskedés technikailag lehetetlenné válna, akkor ez nem fogja a rubel árfolyamát jelentősen befolyásolni.
A reggeli szakadás óta az orosz rubel a délutáni órákra már korrigált, az euró 92,67 rubelról azóta már közel 96 rubelre változott.
Ultimátumot adott Bulgária a Gazpromnak: 400 millió eurót követelnek
Több mint 400 millió eurós kártérítést követel a Gazpromtól a bolgár állami gázvállalat, amiért 2022 áprilisban hirtelen felfüggesztették a földgázszállítást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot