Szerdán tették közzé, hogy a Richter kutatói által kifejlesztett cariprazine hatóanyagú antipszichotikum készítményből 875 millió dollárnyi fogyott a harmadik negyedévben az Egyesült Államokban. Éves összevetésben 16,6 százalékkal nőttek az eladások.
A Vraylar néven értékesített készítmény első kilenchavi forgalma már 2,34 milliárd dollárnál jár. A Richter és az amerikai kereskedelmi partner megállapodása alapján a magyar gyártót a forgalomból szabadalmi részesedés illeti meg, amelynek összege 58 milliárd forint körül alakulhat.
A pontos számok november 12-én derülnek ki, a Richter akkor publikálja harmadik negyedéves eredményét. Idén a Richter részvények árfolyama 25 százalékkal emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Összeomlott a Szuezi-csatorna, kénytelenek árat csökkenteni

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé
