Brutálisan magas negyedéves nyereségről jelentett kedden az OTP, adózás után 330 milliárd forint konszolidált profittal zárta az április-június időszakot. A konszenzus 313,6 milliárd forint volt, csak a legoptimistább elemzők számítottak ilyen magas nyereségre.
A 330 milliárd forintos negyedéves nyereség 23 százalékkal magasabb a tavalyi bázisnál és 75 százalékkal több az idei első negyedévinél (utóbbi összehasonlítás torzít, mivel a bankcsoport több speciális adótételt az első negyedévben számol el az egész évre).
A lényeg az, hogy megdőlt a 2024 harmadik negyedévi 318,5 milliárd forintos eddigi rekord.
(2023 második negyedévében egyszeri, 98 milliárd forintos pozitív korrekciós tételekkel együtt 382 milliárd forint volt a nettó nyereség, de a korrigált érték 284 milliárd volt. Az egyszeri tételen belül a fő szerepet, közel 91 milliárd forintot az üzbég akvizíció során megvett bank átértékelése játszotta.)
A bankcsoport összes bevétele 747 milliárd forint volt, 14 százalékkal az egy évvel ezelőtti felett, ezen a soron a várakozás 716 milliárd forint volt. A nettó kamatbevételek 14 százalékkal emelkedve meghaladták a 480 milliárd forintot, itt is a várakozások felső sávjában teljesített a pénzintézet.
Mivel a közvetlen költségek éves alapon csak 7 százalékkal emelkedtek, a működési eredmény jelentősen nőtt: 19 százalékkal, 460,8 milliárd forintra. Egyedüli negatívum a több mint 66 milliárd forintos céltartalékolás, ezen a soron csak 50 milliárdra számítottak az elemzők.
A negyedév végén így néztek ki a főbb mutatók:
- Teljesítő hitelállomány: 24 612 milliárd forint (+7 százalék)
- Betétek: 32 754 milliárd forint (+5 százalék)
- Saját tőke: 5 239 milliárd forint (+15 százalék)
- Sajáttőke arányos megtérülés (ROE): 25,6 százalék
- Nettó kamatmarzs: 4,31 százalék
- Egy részvényre jutó saját tőke: 20 300 forint
Az OTP Elemzési Központ pesszimistább a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, de még a Magyar Nemzeti Banknál is, szerintük idén csak 0,6 százalékkal nőhet a hazai gazdaság teljesítménye.
Utóbbival is összefügghet, hogy a félév végén az OTP-menedzsment módosította a 2025-ös várakozásait:
- a hitelállomány organikusan dinamikusabban nőhet a tavalyi 9 százaléknál
- a nettó kamatmarzs ott lehet, mint tavaly: 4,28 százalékon
- bár a nem fizető hitelek aránya egyre kisebb, a hitelekre képzett költségek szintje magasabb lehet a tavalyi 38 bázispontnál
- az éves ROE alacsonyabb lesz a tavalyi 23,5 százaléknál
Ahogy az első negyedévben, a másodikban is nyereséges volt az összes külföldi leánybank. A legnagyobb nyereség itthon keletkezett, 107 milliárd forint, majd Bulgária következett 55 milliárddal, valamint az oroszországi pénzintézet 47 milliárd forinttal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk