A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint napközben optimista befektetői várakozások előzték meg Donald Trump és Vlagyimir Putyin pénteki délutáni (helyi idő szerint) alaszkai találkozóját, és folytatódott a mérsékelt emelkedés az európai tőzsdéken - írja az MTI.
A kedvező nemzetközi hangulatból az OTP profitált a legtöbbet, és így újra csúcson zárt a magyar tőzsde és a bankpapír is. Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 1,15 százalékkal 30 670 forintra erősödött, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Mol 24 forinttal, 0,8 százalékkal 2976 forintra csökkent, 361,1 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,74 százalékkal 1918 forintra nőtt, forgalma 321,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 510 forintra esett, a részvények forgalma 611,1 millió forintot ért el. A BUMIX 9283,88 ponton zárt pénteken, ez 47,92 pontos, 0,52 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek