Többségében nyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Május hónapot több-kevesebb erősödéssel zárták az európai tőzsdék:
- Londonban az FTSE 100 index 0,65 százalékkal erősödött;
- a frankfurti DAX index pedig 0,12 százalékkal ment feljebb;
- Párizsban a CAC 40 index 0,39 százalékkal végzett alacsonyabban;
- viszont a milánói FTSE MIB index 0,23 százalékos;
- a madridi IBEX 35 index pedig 0,06 százalékos emelkedéssel zárt.
A londoni tőzsde három százalék, a frankfurti hét százalék, a párizsi két százalék, a milánói és a madridi pedig hat százalékot meghaladó nyereséget halmozott fel a hónap folyamán.
A STOXX 600 index 0,11 százalék emelkedéssel, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,14 százalék csökkenéssel fejezte be a pénteki kereskedést. A két európai gyűjtőindex mintegy négy százalékkal erősödött májusban.
Csökkent az olajár
Az olajár csökkent, a WTI nyersolaj ára az európai piacok zárásakor 0,86 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 60,41 dolláron, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal csökkent 62,54 dollárra. Az olajár a második egymást követő hetet zárhatja csökkenéssel részben a kereskedelmi feszültségek, részben pedig az OPEC+ júliusi kitermelésről döntő szombati találkozóját megelőző kivárás miatt.
Az arany ára a két százalékos heti veszteség felé tart. Pénteken az európai kereskedési idő végén a spot jegyzés 0,98 százalékkal állt alacsonyabban, unciánként 3285,68 dolláron.
A dollárindex 99,43 ponton áll 0,16 százalékos emelkedéssel. A dollárindex az ötödik egymást követő hónapot fejezi be csökkenéssel, ami öt éve a leghosszabb egybefüggő csökkenő szakasza. Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1349 dolláron. Az euró nagyjából változatlan árfolyamon fejezi be a hónapot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk