Szerény gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. A londoni FTSE-100 mutató 0,06 százalék, a frankfurti DAX-index 0,02 százalék mínusszal zárt, a párizsi CAC-40 index 0,20 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,09 százalékkal csökkent.
Az európai tőzsdezárás után (18.15 óra körül) New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,36 százalékos, az S&P 500-as index 0,80 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,92 százalékos nyereséggel állt.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 1,27 dollárral (1,49 százalékkal) 86,61 dollárra emelkedett. Az olajár november eleje óta a legmagasabb szintet érte el hétfőn. Az arany ára unciánként 0,09 százalékkal (2,05 dollárral) 2163,55 dollárra ment fel.
Az európai gázár jelentősen emelkedett. A TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésében 1 megawattóra 29,10 eurón zárt, ami 7,674 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. A gázár három hónapja 32,80 eurón, egy éve 46,18 eurón zárt.
Nem akármelyik kínai részvény szárnyal a tőzsdén, itthon is tarol a cég
A kínai cégek egykor a Wall Street reménységei voltak, de aztán közbelépett a kommunista állam, és máris elfordultak a befektetők. Akadnak viszont nyertesek: a Temut üzemeltető társaság nem véletlenül ért majdnem egykori csúcsára.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kipécéztek egy hétköznapi tárgyat a légitársaságok: a tiltólistás holmi bárki csomagjában ott lapulhat

Kincsek bukkannak elő a Dunából, annyira sekély a folyó vize - videó

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Riasztó jelentést tett közzé a NASA

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Csakugyan nagy az árrés, de nincs extra profit a rendszerben

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme
