A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön nem volt egyértelmű irány a tőzsdéken, Európában vegyesen zártak a börzék, az amerikai piacokon sem látszik egyértelmű irány.

Hozzátette,

a BUX index is oldalazott, a Budapesti Értéktőzsdei kereskedésére is az iránykeresés volt a jellemző, a forgalom átlagosan alakult.

Kifejtette, a csütörtöki tőzsdei mozgásokat a világ legértékesebb cége, az Nvidia amerikai grafikus processzorokat gyártó cég szerda esti, piaczárás után közzétett gyorsjelentése befolyásolta, ami ugyan jó volt, de elmaradt a nagy várakozásoktól; úgy néz ki, hogy a cég növekedése négy éve lassul. A piacok számára nem volt egyértelmű a jelentésben szereplő adat, eltérően ítélték meg.

Mindeközben csütörtökön amerikai makroadatok is nyilvánosságra kerültek, az amerikai GDP és a munkanélküliségi adat is a vártnál kedvezőbben alakult. Ezek a tényezők dominálták a tőzsdéken a kereskedést, ezért nézett ki vegyesnek a részvénypiaci paletta csütörtökön.

A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,54 százalékkal 2950 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 0,77 százalékkal 29 780 forintra esett, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,31 százalékkal 1960 forintra erősödött, forgalma 152,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 490 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9248,02 ponton zárt csütörtökön, ez 22,72 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!