Az Alteo Nyrt. közgyűlése tavaly a 2023-as eredménye után 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, az osztalékalap mintegy 8 milliárd forint volt.
A hétfői közgyűlésen jóváhagyott 2024. évi konszolidált éves beszámoló szerint az Alteo 105,4 milliárd forint árbevétellel és 19,1 milliárd forint EBITDA-val (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) zártra a tavalyi évet.
Előbbi 6,6 százalékos növekedést, utóbbi közel 2 százalékos csökkenést jelent 2023-hoz képest. A 9,6 milliárd forint nettó eredmény közel 25 százalékkal elmarad a 2023-as 12,7 milliárd forinttól.
- A közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatóságnak, hogy legfeljebb 250 millió forinttal emelheti meg az Alteo alaptőkéjét a közgyűléstől számított öt éven belül.
- A részvényesek a közgyűlés napjától számítva 18 hónapos időtartamra felhatalmazták az igazgatóságot saját részvények vásárlására, amelyek össznévértéke nem haladhatja meg az alaptőke 25 százalékát.
- Döntöttek arról is, hogy Chikán Attilát - a társaság elnök-vezérigazgatóját - újabb öt évre az igazgatóság tagjának választják.
Az Alteo részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 5720 forinton zárt pénteken. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 6800, a legalacsonyabb 3550 forint volt – adott hírt róla az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője