A Mol egy 40 MWh energiatárolási kapacitású villamosenergia-tároló rendszert épít fel Tiszaújvárosban, a Mol Petrolkémia területén – írta pénteki sajtóközleményében az olajvállalat.
Mint fogalmaztak:
Ez lesz Magyarország legnagyobb akkumulátoros tárolója, amit közvetlenül a végfogyasztó mellé telepítenek.
Kifejtették, a beruházásnak köszönhetően a Mol beléphet a MAVIR által működtetett rendszerszintű szolgáltatások piacára.
A 6,591 milliárd forintból megvalósuló létesítménynek fontos szerepe lesz az országos elektromos hálózat ingadozásainak kiegyensúlyozásában
– jelezték, azt ígérve: a Mol Magyarországon 2030-ra összesen több 100 MWh-nyi tárolórendszert tervez kiépíteni.
A beruházáshoz, amelyhez – a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium koordinációja mellett – az Európai Unió 2,699 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében – írták a közleményben.
Jelezték, a Mol-csoport stratégiájában kiemelt szerepe van a megújuló energiának, amelynek hatékony használatához elengedhetetlen az akkumulátoros energiatároló kapacitás kiépítése. A tiszaújvárosi egység az országos átviteli hálózatot fogja támogatni a hálózati ingadozások kiegyensúlyozásával. Ennek a kereskedelmi részét az Alteo fogja végezni.
A Mol és partnerei 73,8 százalékos részesedést birtokolnak az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.-ben, amely ~110 MW megújulóenergia alapú erőművi (szél, nap, víz, biogáz) kapacitással rendelkezik, valamint jelenleg a Magyarországon működő energiatároló összkapacitás mintegy 40 százalékát biztosítja
– ismertették, hozzátéve: az ország energiaimportjának csökkentéséhez és a zöld átmenethez elengedhetetlen a megújuló energiaforrások arányának növelése. Az időjárásfüggő termelőegységek – mint a napelem parkok, szélerőművek – fokozzák a hálózat ingadozását, amelynek kiegyensúlyozásához az energiatárolók mennyiségének fokozatos növelése is fontos országos szinten.
Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége
Az akkumulátorgyártás jelentős visszaesése különösen figyelemre méltó, tekintve, hogy a kormány stratégiai ágazatként tekint a területre. A statisztikai adatok azonban azt mutatják, hogy az ágazat komoly gondokkal és kihívásokkal néz szembe, ahogy a jövője is bizonytalan. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben