Az euróval szemben a forint 0,1, a svájci frankkal szemben 0,4 százalékkal került feljebb a kurzus. Az euróval szemben reggel 8 óra előtt kezdett gyengülni a magyar fizetőeszköz, kora délután 309,77 forintnál járt a kurzus. A svájci frankkal szemben szintén reggel 8 óra körül indult el a lejtőn a forint, kora délután 285,32 forintnál járt az alpesi deviza jegyzése.
A dollárral szemben viszont jelentősebb, több mint 1 százalékos erősödés látszott, a dollár/forint kurzusa egészen 273,59-ig süllyedt. Kora délután egy dollárért 274,92 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon.
A zöldhasú az euróval szemben hajnal óta gyengült, a devizapár kurzusa kora délutánig 1,1323-ig ment, innen háromnegyed három körül kissé erősödés indult, azaz 1,1277 dolláron jegyezték az eurót.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Frontális baleset történt Budapesten