A Trump által bejelentett vámok, a kormányzati leépítések ugyan növelik a bizonytalanságot és ezért jöhet egy kis hullámvasút a tőzsdén, az elemzők ennek ellenére optimisták maradtak. A Reuters felmérése szerint a megkérdezett 54 Wall Street-i részvénystratéga átlagosan az S&P 500-as részvényindex 9 százalékos emelkedésére számít az év végéig. Ez azt jelentené, hogy a mutató a mostani szintről decemberre 6500 pont magasságába emelkedhetne.
A mostani bikapiac kezdete óta eltelt két évben az index emelkedése évente meghaladta a 20 százalékot, idén azonban eddig alig mozdult. A stratégák szerint az idei áremelkedést továbbra is támogathatja az amerikai vállalati profitok növekedése és még mindig bíznak abban, hogy ígért Trump adócsökkentései és a dereguláció jót tehet a vállalati nyereségeknek.
Az infláció ugyan most egy kicsit felfelé mozdult el, azonban a megkérdezett szakértők rámutattak, hogy az még mindig jóval alacsonyabb, mint fél évvel korábban. Ami negatív lehet, ha a bejelentett vámok tényleg komolyabb megugrást okoznának a pénzromlás ütemében.
Ugyanakkor a nagy felfelé menetelés után egy jóval volatilisebb időszak következhet a piacon. 19 szakértőből 13-an mondták azt, hogy számítanak a tőzsdén a következő három hónapban egy 10 százalékos mértéket is elérő esésre. Erre utoljára tavaly nyár végén volt példa, az azonban kiváló beszállási lehetőséget jelentett az emelkedésről addig lemaradó befektetők számára.
A várakozások szerint az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek átlagos nyereségnövekedése idén elérheti a 11,1 százalékot a tavalyi 11,7 százalékot követően. Az LSEG adatai szerint egyébként a tavalyi utolsó negyedéves profitbővülés a legmagasabb ütemű volt 2021 óta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező