Emelkedő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négynapos kereskedési héten, csütörtökön a BUX 73 865,96 ponton zárt, 397,82 ponttal, 0,54 százalékkal alacsonyabban, mint az előző hét utolsó kereskedési napján.
A részvénypiac forgalma a héten 36,948 milliárd forint volt az előző héten elért 34,741 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.
A hazai részvénypiac felülteljesítő volt a héten, a vezető részvények közül a Magyar Telekom mozgását lehet kiemelni, mely közel 7 százalékot emelkedett – idézi az MTI az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalóját. Az OTP folytatta a saját részvény vásárlásokat. Hétfőn 19 172 darab, kedden 23 773 darab, szerdán 38 439 darab saját részvényt vásárolt a társaság – írták.
Kitértek arra is, hogy a szerda reggel megjelent, harmadik negyedéves, előzetes GDP-adatok jelentős csalódást okoztak, az előző negyedévhez képest 0,8 százalékos, éves bázison 0,7 százalékos volt a visszaesés. A felülvizsgált adatok december 3-án jelennek meg. A kedvezőtlen adatok hatására folytatódott a forintgyengülés.
A héten a vezető részvények közül
- a Magyar Telekom árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, 6,49 százalékkal, a papír 1148 forinton zárt csütörtökön, 2,8 milliárd forintos forgalom mellett;
- az OTP árfolyama 1,84 százalékkal csökkent a héten, a részvény 18 680 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma mintegy 21,772 milliárd forint volt;
- a Richter 0,55 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 10 840 forinton zárt, heti forgalma 6,4 milliárd forintot ért el;
- a Mol 0,61 százalékot csökkenve 2604 forinton zárt csütörtökön, a részvény heti forgalma meghaladta a 4,4 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6829,98 ponton zárta hetet, ez 1,58 ponttal, 0,02 százalékkal alacsonyabb az előző heti záróáránál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet