Az amerikai-orosz elnöki csúcstalálkozó hírei mozgatták a héten a tőkepiacokat, a hét második felében valósággal kilőttek a tőzsdeindexek, különösen a továbbra is alulárazottnak tartott közép-európai részvények árfolyama emelkedett óriásit.
A BUX 3,8 százalékos pluszban zárta a hetet, de ennél is nagyobbat ment, majdnem 6 százalékot erősödött a lengyel WIG 20 index.
A magyar tőzsdét az OTP-részvények húzták új történelmi csúcsra, a BUX 104 286 pontra való emelkedése nagyrészt a bankrészvénynek köszönhető, utóbbi egy hét alatt többet hozott, mint a magyar állampapírok egy év alatt: az OTP-részvények árfolyama 7,4 százalékkal lett magasabb, mint egy héttel korábban.
Az OTP-papírok egyébként nem kizárólag a negyedéves jelentés miatt kezdtek szárnyalni. A 330 milliárd forintos nettó profit ugyan magasabb lett a várttól, de azt inkább egyéb, nem kamatjellegű bevételek segítették, így kedden még nem volt különösebb hurráoptimizmus a részvény piacán.
Ahogy azonban megérkeztek a céláremelések, majd a hírek az amerikai-orosz csúcstalálkozóról és szivárgott ki egyre több konkrétum, úgy zúdultak be a vételi orderek a bankrészvény piacára. Pénteken története során először 30 ezer forint fölé lőtt ki az árfolyam, de itt sem pihent meg, 30 430 forint lett a záróár.
A megtermelt nyereséghez, vagy a várható jövedelmezőséghez képest a 30 ezer forint egyáltalán nem magas árfolyam, ennek részleteiről itt írtunk.
A pénteki őrület végén a bank piaci értéke megközelítette a 8400 milliárd forintot, ami nagyságrendileg a teljes magyar államadósság 14 százalékának felel meg, és bőven meghaladja az idénre várható nyugdíjkiadások összegét (7200 milliárd forint).
Az OTP mellett a másik 3 blue chip részvényt kibocsátó vállalat is közzétette jelentését. A Mol profitja elmaradt a várakozásoktól, kismértékben a Richter is, a Magyar Telekom viszont magasabb negyedéves nyereségre tett szert, amit még egy pozitív bejelentéssel is megfejelt.
A négy társaság összesen 476 milliárd forintos adózott negyedéves nyereséget hozott össze, amely 13 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában elértnél. A heti árfolyamváltozás elég látványosan tükrözi, mennyivel érkezett jobb vagy rosszabb eredmény a cégektől.
Heti szinten így teljesítettek a blue chipek:
- OTP: 7,4 százalék
- Mol: -0,8 százalék
- Richter: 0,8 százalék
- Telekom: 4,6 százalék
A forint 11 hónapos csúcson, 394,8-on zárt az euróval szemben.
A magyar devizát egyrészt szintén a háborús rendezéssel kapcsolatos hírek mozgatták, másrészt segítette a vártnál magasabb júliusi inflációs adat is, amely még későbbre tolhatja a kamatcsökkentés időpontját. Ezáltal a magyar kamatelőny továbbra is óriási, a 10 éves állampapírunk évente 4,3 százalékponttal kínál magasabb hozamot, mint a német.
A tengerentúlon a vezető tőzsdemutató (S&P 500) értéke 2,4 százalékkal emelkedett.
Néhány fontosabb heti árfolyammozgás:
- Brent nyersolaj: -4,2 százalék
- Bitcoin: 1,7 százalék
- Arany: 1,1 százalék
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget