Brutális formában maradt a forint ezen a héten is, annak ellenére, hogy a gazdaság továbbra sem remekel, érkeztek kiábrándító adatok, ráadásul az ukrajnai helyzet erősen eszkalálódik.
A forint ellen mégsem érdemes spekulálni, a külkereskedelmi egyenlegünk pozitív, a kamatunk pedig kiugróan magas, utóbbi kettő pedig a jelek szerint minden mást felülír.
A régióban a fix kamatozású eszközök hozama nálunk és a románoknál a legvonzóbb: e két ország piacán évi 7 százalék felett lehet keresni a 10-éves állampapír tartásával.
De még ezeket is számba véve is meglepő, hogy pénteken egészen 390 forintig csökkent az euró árfolyama, tavaly július vége óta először. Egy dollárért 332 forintot kellett adni, 16 százalékkal kevesebbet, mint az év elején. Ilyen kedvező árfolyamon több mint két éve lehetett dollárt váltani.
Pedig a lengyelországi dróntámadás hírére lehetett aggódni a forint miatt, de annyira erős a magyar deviza erősödő trendje, hogy ez sem számított – nem így a tőzsdéken, ahol viszont egyértelmű jelei vannak a fokozódó geopolitikai kockázatoknak. Egyébként a forint a régiós devizákhoz képest is felértékelődött idén, egy złotyért pénteken kevesebb mint 92 forintot kértek, míg 6 hónapja közel 96-ot.
Pénteki jegyzetében az CIB Bank így magyarázta a forinterősödés hátterét:
„A látványos felértékelődést külső és belső tényezők is támogatják. A nemzetközi befektetői hangulat kifejezetten kedvező, erős a kockázatvállalási hajlandóság, ami elsősorban a fokozódó kamatcsökkentési várakozásoknak köszönhető. Ennek fényében pedig különösen felértékelődik a hazai jegybank meglehetősen konzervatív hozzáállása. A régi vezetést is kifejezetten óvatos magatartás jellemezte, de ha úgy érezte, van tér az aktuális hónapban a kamatok csökkentésére, akkor ezzel éltek. Az új vezetés még ennél is szigorúbb hangvételt üt meg, ami miatt a piac is egyre később várja a hazai kamatvágást. Ez pedig igen erős támaszt ad a hazai
fizetőeszköznek.”
Miközben a forint remekelt, a magyar tőzsde gyenge hetet zárt, a BUX 101 200 ponton állapodott meg, ez 1,9 százalékos (2000 pontos) esés. Az OTP-részvények 3 százalékkal értékelődtek le, az okokról a Concorde elemzési osztályvezetőjét kérdeztük ebben a cikkünkben.
A hét sztárpapírja a 4iG volt, az árfolyam mindössze 5 kereskedési nap alatt magára szedett 23 százalékot.
Fontosabb hírek a tőkepiacokról:
- Szinte minden körülmény az aranyárfolyam emelkedését támogatta a héten, dőltek a rekordok, idén már 40 százalékot kaszált, aki a nemesfémbe fektetett. Sorra érkeznek a céláremelések, már látótávolságba került a 4000 dollár/uncia árfolyam.
- Újabb nagy horderejű átrendeződés körvonalazódhat Hollywoodban: a Paramount Skydance, amelyet augusztusban vett át David Ellison független producer, a hírek szerint felvásárlási ajánlatot készít a Warner Bros. Discovery egészére. A Wall Street Journal értesülései szerint az ajánlat nagyrészt készpénzből állna, és az Ellison család támogatását élvezi.
- Bezárja bécsi bázisát a Wizz Air: a diszkont légitársaság egy stratégiai felülvizsgálatot követően úgy döntött, fokozatosan bezárja a Schwechaton működő bázisát.
- Kötvénykibocsátást tervez az Alibaba. A kínai vállalat 3,2 milliárd dollár értékben bocsát ki nulla kamatozású, 2032-ben lejáró átváltható kötvényeket, amelyeket amerikai részvényeire lehet majd konvertálni. A bevétel döntő részét – mintegy 80 százalékát – a felhőinfrastruktúra fejlesztésére, új adatközpontokra és technológiai beruházásokra fordítják.
- Az OTP hivatalosan is közölte, hogy szeptember 10-én, több piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé a kamatstop-rendelet december 31-ig történő meghosszabbítása miatt. Miután a mostani beadvány szorosan összefügg a 2025. május 30-án benyújtott, a kamatstop még meg nem hosszabbított változatával kapcsolatban nyújtott beadványhoz, ezért az OTP az eljárások egyesítését is kérte.
- Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel – jelentette be olajtársaság.
- A jövő hét legfontosabb tengerentúli eseménye a Fed nyíltpiaci bizottságának ülése lesz. Mára a piaci várakozások egyértelműek: a beérkező adatok alapján a kamatvágás biztos, de az is rendkívül valószínű, hogy a döntéshozók a 25 bázispontos lépés mellett döntenek és nem kerül sor agresszívabb lazításra. A fókuszban így a közlemény, a sajtótájékoztató és a friss makrogazdasági előrejelzések állnak majd, amiből a piac iránymutatást kaphat a szeptember követő időszak kamatpályájára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!