A monetáris politika irányvonala lazítással folytatódik, derült ki a Fed kétnapos kamatdöntő ülésén. A nemrég megjelent döntés szerint

a Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatokat, a kamatsáv ezzel 4-4,25 százalékra mérséklődött. 

A döntés hátterében az állt, hogy a legfrissebb mutatók szerint a gazdasági aktivitás növekedése mérséklődött az év első felében. A munkahelyteremtés lelassult, a munkanélküliségi ráta pedig emelkedett, de továbbra is alacsony. Az infláció emelkedett, és továbbra is némileg magas.

Egy jegybankár szavazott az 50 bázispontos vágás mellett, a nyíltpiaci bizottság többi tagja a 25-ös mellett voksolt. Az újonnan beiktatott Stephen Miran szavazott a döntés ellen. 

Frissültek a Fed makrogazdasági prognózisai is:

  • GDP növekedés: 2025-ben 1,6 százalék (júniusi prognózis: 1,4 százalék) lehet a gazdaság bővülése, jövőre pedig 1,6 helyett 1,8 százalékkal nőhet a kibocsátás.
  • a munkanélküliség 4,5 százalék lehet idén (nem változtattak)
  • a PCE-infláció 3 százalék (nincs módosítás), a jövő évit viszont 0,2 százalékkal fölfelé módosították 2,6 százalékra

A jegybankárok előrejelzése alapján idén még 2x25 bázispontos kamatcsökkentés várható, rossz hír, hogy a nyíltpiaci bizottságban csak kis többsége van az így gondolkodóknak. A közlemény megjelenését dollárgyengülés és a tőzsdeindexek lefordulása követte. A forint euróval szembeni árfolyama a döntés előtti 389,7-ről 389,2-re csökkent. 

Egy gyors elemzés a Bloombergen:

A Fed valószínűleg megosztott az amerikai gazdasággal kapcsolatos nézeteit illetően, egyesek a munkaerőpiacot fenyegető kockázatok gyorsabb enyhítését támogatják, mások azonban egyértelműen aggódhatnak a stagnáló inflációs kilátások miatt, ezért a kamatcsökkentések általános üteme még mindig messze nem agresszív. Powell elnöknek nehéz dolga van, amikor a bizottság nevében próbál megszólalni.

Az is érdekes felvetés, hogy a Fed csökkenti a kamatokat, és további kamatcsökkentéseket vetít előre, miközben fölfelé javítja a növekedési előrejelzését és felfelé módosítja az inflációs prognózisát is. Ez egyébként arra utal, hogy a munkaerőpiac helyzete most előtérbe került.

Az elnök a tájékoztatón hangsúlyozta, az árucikkek inflációja „felgyorsult”, közben a szolgáltatások dezinflációja folytatódni látszik. Az árucikkek gyorsuló inflációjának hátterében nem meglepő módon az idei vámemelések állnak. Powell ismételten hangsúlyozta, fennáll a veszélye annak, hogy a vámemelések tartósan megnövelhetik az inflációt.

Megismételte, a Fed kötelessége biztosítani, hogy az árszint egyszeri emelkedése ne váljon folyamatos inflációs problémává.

Powell az infláció gyorsulásának nagy részét az árucikkek áremelkedésének tulajdonítja. Tehát a vámokkal kapcsolatos nézete egyértelműen ellentétes a Trump-adminisztrációval, amely azt állítja, hogy nincs a magasabb importvámoknak tulajdonítható infláció.

A tájékoztató alatt az amerikai részvényindexek tovább csökkennek, dráma nincs, a Nasdaq 0,8 százalékos napon belüli mínuszt mutat. A kötvényhozamok minimális emelkedést mutatnak, ennek vélhetően az az oka, hogy a mai kamatdöntés biztonsági lépés volt Powell szerint, a másik ok, hogy a dot plot ábra szerint jövőre csak egy kamatvágás várható, míg a piac 2026-ra is több lépéssel kalkulált eddig.

Az inflációs prognózisokat illetően az is nehezíti a közgazdászok dolgát, hogy az amerikai vállalkozások azt állítják, hogy a magasabb importköltségeket át kívánják hárítani a fogyasztókra, de sok helyen még mindig a vámok előtt felvásárolt készleteik kipörgetése zajlik. 

Érdemes kiemelni, hogy a Fedet egyértelműen meglepték a gyenge munkaerőpiaci adatok, mint az elemzőket. Még júliusban is Powell és a Fed is szilárd munkaerőpiacról beszélt. A mai sajtótájékoztatót mégis áthatották a gyengébb munkaerő-felvételre és az ebből fakadó fenyegetésre való utalások.

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban a New York-i Federal Reserve Bank nemrégiben készült tanulmánya kimutatta, hogy ezen eszközök használata egyre növekszik a vállalkozások körében, de eddig kevés cég szüntetett meg munkahelyeket emiatt. A Fed kutatóinak számos más tanulmányával összhangban azt találták, hogy "a gazdaság egészére kiterjedő bármilyen implicit munkaerőpiaci hatás valószínűleg viszonylag szerény lesz ”.

Az új tag, Stephen Miran 50 bázispontos vágásra szavazott, Powell szerint egyetlen szavazó csak hihetetlenül meggyőző érvekkel mozdíthatja el a többiek álláspontját, ezek szerint az új bizottsági tag nem volt túl meggyőző.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!