A STOXX 600 index 1,34 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 1,55 százalék, a londoni FTSE 100 index 0,92 százalék, a frankfurti DAX index 1,69 százalék, a CAC 40 index pedig Párizsban 0,90 százalék veszteséggel zárt hétfőn.
A megterhelt hangulat mellett a Kínából érkező deflációs adatok is tovább táplálták a globális növekedéssel kapcsolatos aggodalmakat. A Novo Nordisk részvényei 6 százalékot estek, de az AstraZeneca is csökkent két és fél százalékkal, az SAP két százalékkal, a Siemens két és fél százalékkal.
Ezzel szemben a védelmi és repülőgépipari részvények kiterjesztették nyereségüket, a Rheinmetall fél százalékot, a Thales egy százalékot, a Leonardo pedig közel egy százalékot emelkedett.
Szintén erősödött az autóipari szektor: a Volkswagen másfél, a Porsche, a BMW és a Mercedes-Benz pedig több mint egy százalékkal emelkedett. A Stellantis emelkedése és egy százalék körül alakult.
Az olajár hat heti mélypontra ért: a WTI nyersolajat az európai kereskedési idő végén hordónként 66,52 dolláron jegyezték a nemzetközi kereskedelemben 0,77 százalékos csökkenéssel, a Brent ára pedig 0,82 százalékkal ment lejjebb 69,78 dollárra.
Az arany spot ára unciánként 0,25 százalékkal 2904,25 dollárra esett.
Szerdán újabb sokk érkezhet
Egyre inkább elbizonytalanodtak idén az amerikai tőzsdék, a befektetők egyre idegesebben emésztik meg Trump viharos kormányzásának hatásait. Tartanak az amerikai gazdaság lassulásától, de reméli, hogy a Fed majd kamatcsökkentésekkel segít, ennek azonban komoly akadálya lehet, ha rosszak az inflációs adatok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt