Megállíthatatlan a magyar deviza menetelése, kedden az euró-forint kurzus 393,5-ig ereszkedett. Ilyen erős forintot szinte napra pontosan 11 hónapja láthattunk utoljára.
A magyar fizetőeszköz azután vett lendületet, hogy sikerült letörni a 395-ös árfolyamnál húzódó támaszt. A következő jelentős szint a 390 lenne, oda tavaly nyár óta nem tudott visszatérni az árfolyam.
Kapcsolódó
A hogyan tovább inkább a háborús rendezésen, valamint az amerikai kamatpályával kapcsolatos híreken múlhat (szerdán jelenik meg a Fed jegyzőkönyve, majd másnap következik a jegybank Jackson Hole-i találkozója), mivel a makrogazdasági naptár a hét további részére erősen foghíjas.
A mai lendületes kezdéssel egyébként a forint éves teljesítménye már 4 százalékos erősödést mutat az euróval szemben, a dollárhoz képest pedig már 15 százalék a plusz.
A forintnak támaszt jelenthet az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank hétfőn publikálta az előzetes pénzügyi számlákat, amely szerint a költségvetés nettó finanszírozási képessége a második negyedévben a GDP 2,2 százalékának megfelelő többletet mutatott. Ezzel az elmúlt 12 hónap átlagos költségvetési hiánya a GDP 3,3 százalékára mérséklődött, az előző negyedévi 4,3 százalékról.
"A meglepően kedvező adat mögött jó eséllyel olyan átmeneti tényezők állhatnak, mint az állami vállalatok osztalékfizetése és az EU-s forrásokkal kapcsolatos esetleges korrekciók, ami majd az EU-s módszertan szerinti adatok közlésekor derül ki egyértelműen" – írta az OTP Elemzési Központ.
A forint akár tovább erősödhet kedden, mivel hétfőn a vártnál jobban alakultak az egyeztetések az amerikai elnök, az ukrán kollégája, az EU-s tárgyalódelegáció és a NATO főtitkár között. Kedden telefonon folytatódnak az egyeztetések, a legfontosabb az Ukrajnának ígért biztonsági garanciák részleteinek kidolgozása. Ha minden jól alakul, szeptember közepéig sor kerülhet az amerikai-ukrán-orosz elnöki csúcstalálkozóra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló