A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,66 pontos emelkedéssel, 22 007,73 ponton nyitott pénteken A csütörtöki záró értékéhez képest érdemben nem változott.
A kőolaj világpiaci ára is emelkedik, mert a befektetők arra számítanak, hogy az amerikai kitermelés visszafogásával csökken a túlkínálat. Elemzők azonban arra figyelmeztettek, hogy kérészéletűnek bizonyulhat az árak emelkedése, mert ha ismét korlátozás nélkül lehet kereskedni az iráni olajjal, jelentősen növekedhet a kínálat a szűkülő kereslet mellett.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj decemberi szállításra hordónként (159 liter) 50,28 dollárba került péntek délelőtt kilenc óra körül, 55 centtel, 1,10 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára novemberi szállításra hordónként 66 centtel, 1,42 százalékkal, 47,04 dollárra nőtt.
Az eurót 1,1392 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, ami napi szinten 0,08 százalékos erősödés. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1358, a legmagasabb pedig 1,1397 dollár volt.
Csütörtökön emelkedéssel zártak az európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 1,07 százalékkal 6338,67 pontra, a DAX-index 1,48 százalékkal 10 064,80 pontra, a CAC-40 index pedig 1,45 százalékkal 4675,29 pontra növekedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,42 százalékkal 3238,81 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,41 százalékkal, 1369,49 pontra növekedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos bűntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Diplomáciai pofon a kormánytól: partvonalra tették az amerikai nagykövetet
Védelmi ipari fordulat: beszállítói aranykor jöhet a magyar cégeknek
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?