Hatalmas tétekkel járó vámtarifa hazárdjátékba kezdett az Egyesült Államok, de úgy, hogy a szabályokat menet közben találja ki és alakítja kedve szerint – írta elemzőcikkében a The Wall Street Journal.
A lap szerint legalábbis gyanúsan sok a pókeres hasonlat a Fehér Házi kommunikációban, főleg az utóbbi hetekben. Donald Trump elnök például nemrég jó pókerjátékosnak titulálta Hszi Csin-ping kínai elnököt, Scott Bessent pénzügyminiszter pedig szintén a Texas Hold’em pókerváltozat zsargonját használta, amikor próbálta érzékeltetni Amerika erőfölényét a kereskedelmi háborúban:
Hiba volt a kínai válaszlépés, hiszen kettes párral játszanak. Mit veszítünk azzal, hogy Peking megadóztatja az amerikai importot? Csak egyötödét exportáljuk Kínába annak a volumennek, amennyi áru onnan Amerikába érkezik.
A The Wall Street Journal szerint a külkereskedelmi deficit Kínával szemben azonban csak az érem egyik oldala. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a kínai árucikkekért kifizetett ezermilliárdos dollárkötegek egy része az elmúlt évtizedben szépen visszaáramlott dollárban denominált eszközökbe, jelesül amerikai állampapírokba, jelentősen megkönnyítve az adósság finanszírozását.
Ráadásul a múltban, ha valamilyen sokkszerű események zavarták meg a tőkepiacok működését, a befektetők rendre az amerikai állampapírokban találták meg a tökéletes menedéket, most azonban valami egészen más látszik kibontakozni.
Kína jelenleg 750 milliárd dollárnyi amerikai állampapír-állománnyal rendelkezik, volt is ilyen spekuláció, hogy az elmúlt hetekben nagy tételben adták ezeket a kincstárjegyeket, hogy feltornásszák a piaci hozamokat, nehéz helyzetbe hozva Amerikát a két vezető hatalom közti jövőbeni kereskedelmi tárgyalások előtt.
Csakhogy, vélekedik a WSJ, Kínának sem érdeke az állampapírok árfolyamának letörése, hiszen így árfolyamvesztesége keletkezik, másrészt a tömeges eladások a dollárt is gyengítik, ami szintén erodálja a portfólió piaci értékét (például jüanban nézve). De ha tényleg csökken a dollárkereslet a világpiacon, az egy csomó ütést vihet be az amerikai gazdaságnak:
- emelkedhet a kamatszint, magasabb lehet a jelzáloghitelek kamata
- a magasabb kötvényhozamok lerontják a (főleg a növekedési) részvények fair értékét
- a drágább hitelek miatt a megélhetési költségek emelkednek
- az amerikai cégek is drágábban jutnának hitelhez, ami csökkenti a profitjukat
Ezért nagyon nem mindegy, hogy alakul a kötvénypiac és merre tartanak a hozamok. A tét nagy, nem csak a kormány, de az adófizetők számára is: ha a kincstárjegyek hozama fél százalékponttal emelkedik, az mintegy 150 milliárd dollárral növeli az USA éves kamatkiadásait. Április 2-a óta a 10-éves amerikai kötvény hozama márpedig meglehetősen volatilis volt, végigjárva a 4 és a 4,5 százalék közötti szinteket.

Az euró-dollár pedig 1,08-ról felment egészen 1,14-ig. Ha pedig visszanézünk a január közepi csúcsokhoz, azóta a dollár több mint 9 százalékkal gyengült a vezető devizákkal szemben. Egyszóval a kettő együtt – emelkedő hozamok és gyengülő deviza – veszélyes kombináció: amikor a tőke annak ellenére kifelé tart a dolláreszközökből, hogy a hozamszint egyre magasabb, annak csak egy magyarázata lehet, Amerika és a dollár már nem menedék, hanem kockázat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Jó hírt kaptak a túrázók, meghátrált a kormány

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Egy hét alatt több mint 5 százalék plusz – újra megérte hazai pályán befektetni
