A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,05 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 89 701,64 ponton, történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, óvatos optimizmus volt megfigyelhető a magyar tőzsdén, amely együtt mozgott a főbb európai indexekkel, azok ugyanis a nap folyamán 0,3-0,7 százalék közötti mértékben emelkedtek.
Az optimizmus részben annak tudható be, hogy kedden beszél egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Bár az egyeztetésről nem érkeztek még információk, de a piacok óvatosan előre tekintenek és jó hírekre számítanak – fejtette ki az elemző.
Hozzátette:
a vezető részvények többsége, így az OTP, a Mol és a Richter is emelkedett, míg a Magyar Telekom profitrealizálás miatt esett, ugyanis a részvény árfolyama az elmúlt hónapokban elképesztően sokat, tavaly október óta majdnem 70 százalékkal emelkedett.
A Mol 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2864 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,6 százalékkal 25 350 forintra nőtt, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 1,17 százalékkal 1690 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,95 százalékkal 10 600 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8608,70 ponton zárt kedden, ez 44,83 pontos, 0,52 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Ismét hozzányúlt Trump a vámokhoz, de ennek most örülnek az autógyártók

Ilyen idő vár ránk a négynapos hétvégén
