Az összforgalom 70,775 milliárd forintról 37,747 milliárd forintra csökkent heti összevetésben, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek.

A kereskedés egész héten jelentősebb kilengések nélkül, hullámzóan alakult. BUX a kedvezőtlenre fordult nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdett, a forgalom is alacsony volt hétfőn. A következő napon a mérséklődést enyhe emelkedés váltotta föl, ám szerdán ismét visszaeséssel zárt a tőzsde.

A részvényindexek Európa-szerte csökkentek, a belföldi piac kilátásait az újabb kötelezettségszegési eljárás is rontotta. Csütörtökön megint némi emelkedés következett alacsony forgalom mellett, majd pénteken valamivel nagyobb mértékben nőtt a BUX, de hiába zárt magasabban, a korábbi napok visszaesését már nem tudta ellensúlyozni a zárásig.

Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalója szerint a folytatásban segíthetik a kereskedést az újabb céláremelések.

A héten a Magyar Telekom kapott két kedvező értékelést, az egyik ezer forint fölött állapította meg a társaság célárfolyamát. Az idén jelent már meg 1100 forint feletti ajánlás is a cég részvényeire.

A héten a Richter 170 forinttal, vagyis 1,76 százalékkal erősödve 9835 forinton zárt 6,837 milliárd forintos összforgalom mellett.

Mol 28 forinttal, 0,96 százalékkal gyengült, így 2900 forinton és 4,019 milliárd forintos heti forgalommal zárt pénteken.

Az OTP-részvények 215 forintot, 1,26 százalékot vesztettek az értékükből, ezzel 16 850 forintra estek, összforgalmuk 22,744 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom 12 forintot, 1,54 százalékot gyengülve 765 forintos záró árfolyammal és 1,733 milliárd forintos forgalommal fejezte be a hetet.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3,33 pontot, 0,06 százalékot veszítve, 5658,15 ponton zárt pénteken – írja heti tőzsdei összefoglalójában az MTI. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!