A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 122,12 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 97 715,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: iránykeresés mellett, átlagos forgalomban enyhe csökkenéssel zárt a BUX. Jelezte ugyanakkor, hogy Európában jó volt a hangulat a tőzsdéken, így napközben emelkedett a BUX is, amely délután 15 órától kezdett el lefordulni.
Az elemző közölte, a vezető részvények közül vállalatspecifikus hír csak a Magyar Telekommal kapcsolatban érkezett: a távközlési vállalat bejelentette, hogy a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen döntöttek a társaság passzív mobil infrastruktúra portfóliójának egy kizárólagos tulajdonú leányvállalatba, a Magyar Telekom Mobile Infra Zrt.-be történő szétválasztásáról, a leválás időpontjaként 2025. október 31-ét határozták meg.
- A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,4 százalékkal 2952 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,07 százalékkal 27 070 forintra esett, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 1786 forinton zárt, forgalma 620,3 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,1 százalékkal 10 080 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8945,04 ponton zárt csütörtökön, ez 10,85 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal