A BÉT közleményében részletezi, hogy a januári tőkepiaci hangulatot is a geopolitikai feszültségek és a makrogazdasági környezet határozták meg, melyek kivárásra intették a befektetőket.
A hazai tőkepiac ebben a helyzetben is stabil tudott maradni januárban, a BUX 5,6 százalékos növekedéssel 64 044,5 ponton zárt, a legmagasabb értékét, 64 709,3 pontot, január 22-én érte el.
A legnagyobb forgalommal (167,5 milliárd forint) januárban is az OTP Bank részvényei rendelkeztek, melyet a Richter (40,1 milliárd forint) és a Mol (31,9 milliárd forint) követett.
A mid-capek közül az Appenin teljesítménye volt kiemelkedő, mivel 41 százalékos részvényárfolyam-emelkedést produkált.
Az azonnali részvénypiac forgalma 273 milliárd forintot tett ki 2024 első hónapjában, ez kereskedési napra lebontva 12,4 milliárd forintot jelent. A BÉT csengője többszöri s megszólalt: a Gloster Infokommunikációs Nyrt. részvényei a BÉT Xtend után a Standard kategóriába kerültek.
A befektetési szolgáltatók között az Erste teljesített a legjobban, 139,8 milliárd forinttal, a 2. és 3. helyen a Concorde és a Wood & Comapny zártak, 135,3, illetve 106,7 milliárd forinttal.
Új történelmi csúcsra ugrott a Richter
Sosem volt még ilyen jó napja a gyógyszergyártónak.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak