Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a szerda esti amerikai kamatdöntő ülésre tekintettel a kivárás jellemezte a nemzetközi piacot.
Ezzel szemben a BUX felülteljesített, köszönhetően annak, hogy a Richter és a Magyar Telekom is eredményes napot zárt.
A Budapest Értéktőzsde részvényindexe 1,31 százalékot emelkedett, 64 044,46 ponton fejezte be a kereskedést, a Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2910 forintra erősödött. Nőtt az OTP-részvények ára is, 65 forinttal, 0,4 százalékkal 16 450 forintra. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 3,22 százalékkal 769 forintra emelkedett.
A Richter-papírok árfolyama 3,51 százalékkal, azaz 325 forinttal 9585 forintra erősödött, a részvények forgalma 3 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2,29 pontos emelkedéssel zárt keddhez képest.
Gyógyszeripari extraprofitadó: reagált a Richter, ennyit kell befizetniük
Még tavaly nyáron úgy volt, hogy a gyógyszergyártóknak nem kell extraprofitadót fizetniük, azonban a mai napra virradóra megváltozott a helyzet. A Magyar Közlönyben tegnap megjelent, Orbán Viktor által jegyzett rendelet gyógyszergyártói extraprofitadót vezetett be, aminek a bevétele a Rezsivédelmi alapba kerül majd.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak