Nagy hullámvasúton vannak túl az amerikai részvények, az S&P 500-as részvényindex Donald Trump beiktatása óta tartó lefelé csúszása a múlt hét elején már igazi esésbe váltott. Az index a hét elején már az úgynevezett korrekciós tartományba esett, ami azt jelenti, hogy a vezető részvényindex korábbi csúcsához képest 10 százalékot meghaladó veszteséggel zárt.
Innen hozott némi fellélegzést a szerdán megérkező februári fogyasztói árindex, ami az előzetes félelmekkel ellentétben viszonylag kedvező lett, s első körben nem erősített rá a más friss makrogazdasági adatokra, amelyek az előző hetekben az amerikai gazdaság masszív fékezését mutatták. A fogyasztói árak ezek szerint a múlt hónapban csak 2,8 százalékkal emelkedtek éves alapon a várt 2,9 százalék helyett és a maginfláció is a vártnál alacsonyabb, 3,1 százalékos lett. Ez némi mozgásteret adhat a Fednek, amelynek Nyíltpiaci Bizottsága szerdán közli kamatdöntését kétnapos ülését követően. A piac egyelőre a kamatok szinten tartására számít, azonban a jobb inflációs adatok miatt nagyobb esélyt lát az év hátralévő részében az enyhítésre. A határidős árazások az LSEG adatai alapján azt mutatják, decemberig három, negyed százalékos csökkenés jöhet a jelenleg 4,25 és 4,5 százalék közötti szintről – írja a Reuters.
Az S&P 500-as részvényindexnek így sikerült fordulnia. Ezen segíthetett az is, hogy a piac már erősen túladott tartományba került és innen – hacsak nincs egy a Covid járványhoz, vagy pedig az Ukrajna elleni orosz támadáshoz hasonló mindent elsöprő negatív esemény – rendszerint érkezni szokott egy kisebb-nagyobb megpattanás.
Bár a múlt hetet pozitívan tudta zárni, azonban a masszív lejtmenettel néhány hét alatt így is 4 billió (ezermilliárd) dollárnyi vagyon vált semmivé a nagy tőzsdei cégek – mint például a Tesla és az Nvidia – értékének csökkenésével.

A korrekciós hullám miatt a várakozásokon is rontottak az elemzők. A nagy befektetési bankok elkezdték lefelé vagdosni a tőzsdék idei szereplésére vonatkozó optimista előrejelzéseiket. A Goldman Sachs 6500 pontról 6200 pontra, a Yardeni Research 7000 pontról 6400 pontra csökkentette az S&P 500 év végi célárát. A vállalati profitokat sem látják már olyan rózsásan a szakemberek. Az elmúlt 23 hétből 22-ben több cég esetében módosították lefelé a vállalatok várt nyereségére vonatkozó előrejelzéseiket az elemzők, mint ahánynál javították azt.
A Bloomberg Intelligence gyűjtése szerint már csak 10 százalékos átlagos profitnövekedést becsülnek idén az S&P 500-as index kosarában szereplő cégeknél, január elején ez még 13 százalék volt. Szakértők szerint azonban ez valószínűleg tovább módosul majd lefelé, ahogy az elemzők elkezdik beépíteni modelljeikbe a Trump féle védővámok kedvezőtlen hatásait.
Michael Casper, a BI részvénystratégája szerint hónapokba telhet, mire ez a folyamat végigfut az összes elemzőnél. Szerinte hasonló forgatókönyv játszódott le Trump első elnöksége alatt is. Akkor a Kínával szemben indított kereskedelmi háború negatív hatásai nagyjából egy évvel később jelentkeztek a vállalati nyereségekben. Azonban akkor a gazdaságnak komoly támogatást biztosítottak a nagy adócsökkentések, amelyek most még váratnak magukra. Azonban ahogy egyre több aggasztó jel érkezik az amerikai gazdaságról és vállalatokról, úgy nőhet a nyomás a Trump kormányzaton, hogy végrehajtsa a választások alatt beígért komolyabb adócsökkentéseket.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Szívbillentyűcsere egyetlen tűszúrással

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Miért hazardírozik a Fehér Ház a dollárral?
