A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,17 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 55 356,93 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta: erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.
Délutánra sikerült kissé felkapaszkodnia a BUX-nak, azonban a vezető részvények árfolyama az OTP kivételével csökkent, így a tőzsde is csökkenéssel zárt.
Kitért arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart kedden, erre figyelnek a befektetők. A várakozások szerint összezárhat az egynapos betéti gyorstender kamata és az alapkamat szintje, emellett más módosítás is várható a jegybanki eszköztárban.
- A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,43 százalékkal 2774 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,17 százalékkal 12 995 forintra erősödött, forgalmuk 11,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 1,88 százalékkal 523 forintra esett, forgalma 736,6 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 1,36 százalékkal 9075 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4882,82 ponton zárt hétfőn, ez 29,73 pontos, 0,61 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nagy Márton csúnyán megégette magát a tőzsdén, minden pénzét elbukta
Inflációs túlélőtechnikát osztott meg a budapesti jövőfesztiválon Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Bővebben --->Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
