A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt szerdán – írja az MTI.
A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, szerdán a nemzetközi tőzsdéken a nap végére elromlott a befektetői hangulat a délelőtti kereskedést követően. Emögött az húzódik meg, hogy az amerikai első negyedévi GDP-adat a vártnál rosszabb lett.
Az amerikai gazdaság a várt 0,2 százalékos visszaeséshez képest 0,3 százalékkal csökkent, és ez felveti a recesszió lehetőségét.
A Budapesti Értéktőzsdén a szerdai kereskedés a nemzetközi részvénypiaci hangulatot követte. A magyar vezető részvények árfolyama csökkent. A nap folyamán nem érkezett vállalatspecifikus hír a magyar vezető részvényekre, amelyek árfolyama a nemzetközi tőzsdei folyamatot követte – tette hozzá.
- A Mol 6 forinttal, 0,2 százalékkal 3014 forintra csökkent 1,9 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,94 százalékkal 26 280 forintra esett, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,24 százalékkal 1688 forintra gyengült, forgalma 1,7 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,64 százalékkal 10 800 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8318,33 ponton zárt szerdán, ez 147,45 pontos, 1,74 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a Paksi Atomerőműről: megérkezett a régóta várt szállítmány
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli