A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 159,35 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 104 031,29 ponton zárt kedden.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kis csökkenéssel zárt a piac, amit főként az OTP esése okozott. Az elmúlt napok csúcsdöntéseit követően "túlvett" lett a papír, ennek látható most a korrekciója. A többi részvény a kedvező nemzetközi hangulattal együtt emelkedett.
Az elemző szerint több okból is az optimizmus uralkodik a piacon: egyrészt a befektetők a pénteki Putyin-Trump találkozóra várnak a befektetők, sokan számítanak a béke felé elmozdulásra és a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adatok is meghozták a jókedvet.
A Mol 30 forinttal, 1,01 százalékkal 2998 forintra, a Magyar Telekom árfolyama 26 forinttal, 1,41 százalékkal 1874 forintra, a Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,48 százalékkal 10 450 forintra emelkedett. Az OTP-részvények ára 400 forinttal, 1,31 százalékkal 30 100 forintra csökkent
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9182,54 ponton zárt kedden, ez 39,05 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére