A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,72 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 93 731,95 ponton zárt hétfőn. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BÉT nem csupán a visszaesés miatt nem zárt jó napot, hanem azért is, mert a nemzetközi hangulat egyébként kedvezően alakult, az európai tőzsdeindexek többnyire növekedéssel kezdték a hetet.
A hétfőn megjelent hírek csak Richter árfolyamát érintették közvetlenül, mivel az amerikai gyógyszerárak korlátozása jelentősen befolyásolhatja a vállalat ottani bevételeinek alakulását.
A Mol árfolyama 28 forinttal, 0,91 százalékkal 3040 forintra, a Richter-papírok árfolyama 250 forinttal, 2,3 százalékkal 10 600 forintra esett. Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 0,67 százalékkal 27 130 forintra erősödött, a Magyar Telekom árfolyama nem változott, 1650 forint maradt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8454,58 ponton zárt hétfőn, ez 16,44 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz képest.
Rekordév után csúcsosztalék: 93 milliárdot fizet ki a Richter
A Richter közgyűlésén megszavazták, hogy a részvényesek 509 forintos osztalékot kapnak. Orbán Gábor a Richter vezérigazgatója kiemelte, idén új osztalékpolitikát határoztak meg.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet