A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1 pontos emelkedéssel, 78 742,84 ponton nyitott hétfőn, a pénteki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Az MTI-nek nyilatkozó elemző szerint pozitív korrekcióval indulhat a hétfői kereskedés a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, de visszafogott lehet az aktivitás az ünnepek előtt.
Az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, Varga Zoltán kommentárjában közölte, az OTP árfolyamában 21 350-21 500 forint között húzódik fontos támasz-zóna, míg rövid távú ellenállás 21 530 forintnál, majd 22 ezer forintnál látható. Az OTP-részvények ára pénteken nem változott, maradt 21 470 forint, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki.
A Mol grafikonján a 2680 forintos szintet érdemes figyelni, szignifikáns áttörése esetén 2750 forintnál adódhat a következő fontos akadály. A Mol pénteken 16 forinttal, 0,6 százalékkal 2684 forintra erősödött, 6,0 milliárd forintos forgalomban.
A Richter árfolyamában 10 560 forintnál látható ellenállás, míg 10 400, majd 10 300 forintnál húzódik támasz. A gyógyszergyár papírjainak árfolyama 40 forinttal, 0,38 százalékkal 10 480 forintra csökkent pénteken, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom esetében 1250 forint közelében húzódnak fontos támaszok, míg 1270 forintnál ellenállás – írta az elemző. A Magyar Telekom árfolyama pénteken 2 forinttal, 0,16 százalékkal 1264 forintra emelkedett, forgalma 1,1 milliárd forint volt.
Az elemző megjegyezte, hogy hétfőn indul a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel. A Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájába került be a Gránit Bank, a részvények bevezetési ára 14 500 forint.
A BÉT részvényindexe, a BUX 76,7 pontos, 0,1 százalékos emelkedéssel, 78 741,84 ponton zárt pénteken.
Kifulladt a Mikulás-rali, a forint sem bírja az év végi tempót
Fogyókúrába kezdett karácsony előtt a BUX és a vezető részvények. Kamatokról döntött a magyar és az amerikai jegybank, utóbbi be is borította a részvénypiacokat. A forint egész héten szenvedett. Az Economx heti tőkepiaci összefoglalóját itt olvashatja.Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége