Az év első három hónapjához képest javult az AutoWallis csoport működési hatékonysága, árbevétele pedig közel 21 százalékkal, 235 milliárd forintra emelkedett az első félévben. A társaság EBITDA-ja 8,1 milliárd forint volt, így az első negyedév 31 százalékos elmaradásához képest az előző év azonos időszakától 10 százalékra csökkent a különbség - derül ki a hétfőn publikált pénzügyi jelentésből.
Az árbevétel-növekedést elsősorban a kiskereskedelmi üzletág több mint 40 százalékkal bővülő bevétele hajtotta, főként a tavaly végrehajtott nemzetközi akvizícióknak köszönhetően.
Kapcsolódó
A második negyedévben eredményesek voltak a korábban bejelentett hatékonyságot növelő és költségcsökkentő intézkedések, miközben ezek egy részének pozitív hatásai a későbbiekben jelentkeznek. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy az első félévben a tavalyi kiemelkedő szinttől elmaradó autógyártói kampányok kedvezőtlenül, míg a korábban lezárt akvizíciók pozitívan befolyásolták a vállalat eredményét.
EU: visszaeső újautó eladások, az AutoWallisnál növekedés
A vezérigazgató kiemelte, hogy a hatékonyságjavító és egyéb intézkedések eredményeként az AutoWallis közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA eredményt ért el a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az autókereskedelmi trendekkel kapcsolatban hozzátette: miközben az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az újgépjármű-értékesítés, az AutoWallis releváns piacai 2-7 százalékos növekedési pályára álltak, jellemzően stabilizálódó infláció és lassan meginduló gazdasági növekedés mellett. A csoport által értékesített új és használt gépjárművek száma 3,4 százalékkal, 26.314 darabra emelkedett az év első hat hónapjában.
Bár az első féléves EBITDA tíz százalékos csökkenést mutat (8,1 milliárd forint volt) a második negyedévben a tavalyinál közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA eredményt sikerült elérni. A személyi jellegű ráfordítások 35 százalékos emelkedése elsősorban az akvizíciók hatására közel 30 százalékkal bővülő létszámnak, valamint a béremeléseknek köszönhető.
Az adózott eredmény a tavalyi 3,6 milliárdról 2,1 milliárd forintra (mínusz 41 százalék) esett vissza. A hétfői kereskedésben 1,5 százalékos mínuszban indult a kereskedés a társaság részvényeivel.
Továbbra is fókuszban az akvizíciók
Ormosy Gábor, az AutoWallis csoport vezérigazgatója az eredmény értékelésekor elmondta, hogy az első félév számait a korábbi időszakban lezárt akvizíciók és üzletfejlesztések hatása már pozitívan befolyásolta. Hozzátette: a társaság a növekedési stratégiájának megvalósításához szükséges akvizíciós és irányítási kompetenciáit javarészt kiépítette, így annak költségei már terhelték az időszakot, miközben a tervezett dinamikus növekedés mérethatása a későbbre tervezett tranzakciókkal együtt jelentkezik majd teljes mértékben. A vezérigazgató hozzátette, hogy az AutoWallis tovább folytatja növekedési stratégiájának megvalósítását,
vizsgálja a hazai és régiós akvizíciós és üzletfejlesztési lehetőségeket, valamint a korábbi tranzakciókban rejlő bővülési és szinergialehetőségek kiaknázását.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából