Mintegy 4,6 milliárd forintos kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti konszolidált eredménnyel (EBITDA) zárta 2022 első három hónapját az Alteo. Ez a duplája a tavalyi hasonló időszaknak. A társaság folytatja a 2019 végén bemutatott, majd 2022 elején frissített stratégiájának megvalósítását, amelyben az üzleti szempontok mellett kiemelt szerep jut a környezeti és társadalmi fenntarthatóságnak - olvasható a cégcsoport sajtóközleményében.
A konszolidált EBITDA soron 101 százalékos (4,6 milliárd forint), a konszolidált nettó eredményben pedig 202 százalékos (2,8 milliárd forint) növekedést ért el, s fennállásának legmagasabb első negyedéves eredményével zárt az Alteo Nyrt. A komplex energetikai szolgáltatásokat kínáló vállalat most mért teljesítménye részben a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ kimagasló eredményességéhez köthető, részben a kiskereskedelmi szegmens hasonlóan kiemelkedő teljesítményéhez. De a mutatott dinamikához a cég megújuló energiás erőműveinek stabil teljesítménye is hozzájárult.
Jó döntésnek bizonyult, hogy miközben az eredetileg megfogalmazott alapvető célokon és területeken nem változtattunk, a 2019 óta elért kimagasló eredményeink miatt megnőtt mozgástérhez igazítottuk hozzá ez év januárjában a 2026-ig tartó stratégiánkat – közölte az eredményekre reagálva ifj. Chikán Attila vezérigazgató.
Az Alteo módosított stratégiája a korábbiaknál merészebb célokat tartalmaz a következő öt évre, ami az eredeti dokumentumban foglalt beruházási volument 35 milliárd forintra emelte a korábbi 20 milliárdról.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy