David Kostin, a Goldman Sachs vezető piaci stratégája és elemző csapata a befektetők által egyik legjobban figyelembe vett Wall Street-i véleményformálónak számít. A jelek szerint viszont most alaposan alábecsülte a tőzsdén tomboló bika erejét, és alig három hét elteltével az S&P 500-as index jövő év végi értékére adott előrejelzésének felülvizsgálatára kényszerült.
Kapcsolódó
Természetesen a gyors módosítást nem azzal indokolta, hogy az áremelkedés a piacon nem akar lecsengeni, hanem a Fed múlt heti hangnemváltásával.
A Federal Reserve múlt heti galamb irányba tett fordulata az alacsonyabb fogyasztói árindexszel együtt lehetővé teszi a reálhozamot csökkenését, miközben támogatja a részvények értékelését. A részvények árazása már eddig is a gazdaság pozitív irányba történő változását mutatta, azonban ez most még erőteljesebbé vált
– írták a befektetési bank szakértői a Bloomberg tudósítása szerint.
Kostinék az S&P 500-as indexet most már 5100 pontra várják jövő december végére, a korábbi előrejelzésekben szereplő 4700 pontos érték után. A Goldman ezzel csatlakozott a Bank of Amerika és az Oppenheimer Asset Management szakértőihez, akik szintén új csúcsot várnak jövőre az amerikai részvénypiacon. A stratégia egyébként annyira derűlátó lett, hogy azt is elképzelhetőnek tartja, az amerikai cégek átlagosan ötszázalékos eredménynövekedése, amit eddig várt, jövőre alul lőheti a valóságot. Idén egyébként annyiban bejött jóslata, hogy a cégek nyereségessége valóban nem nagyon tudott növekedni. Azt viszont már nem látta jól, hogy eközben a részvényárfolyamok képesek lesznek emelkedni.
Amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a múlt héten tovább fűtötte a jó hangulatot a Wall Streeten, amikor az eddigi szigorú hangnemén változtatott és jelezte, hogy már akár a közeljövőben is sor kerülhet egy kamatcsökkentésre az Egyesült Államokban.
Kostin megjegyezte, hogy idén az Egyesült Államokban összesen 1,4 billió dollárnyi friss tőke folyt be a magas kamatoknak köszönhetően a pénzpiaci alapokba, míg amerikai részvényekből mindössze kilencvenöt milliárd dollár érkezett. Úgy látja, hogy ha a kamatok csökkenni kezdenek akkor a pénzpiaci alapokban felhalmozódott nagy tőke egy része szintén a tőzsde irányába áramolhat.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok