A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 201,72 ponttal, 0,79 százalékkal, 25 471,74 pontra esett.
Az S&P 500-as mutatója 22,53 ponttal, 0,81 százalékkal gyengült, és 2748,92 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 84,46 ponttal, 1,13 százalékkal csökkent, és 7421,46 ponton zárt.
Veszteséges kezdést követően mínuszban fejezték be a napot az irányadó indexek. A befektetők bizonytalanok, további konkrétumokat várnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások fejleményeiről.
A nap egyik legnagyobb vesztese a pénzügyi szektor lett, miután a piaci hangulat részben annak tulajdoníthatóan romlott, hogy az Európai Központi Bank rontotta gazdasági és inflációs előrejelzését, új hitelprogram elindítását jelentette be, és jelezte, hogy nyár helyett legkorábban az év végén hajthatja végre a válság utáni első kamatemelést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat