Update:
397,35 forintot kell fizetni egy euróért pénteken délután 5 órakor, a hazai fizetőeszköz a kemény napja után tartja tehát magát, nem gyengült tovább.

Továbbra sem volt képes talpra állni a magyar deviza, a vesszőfutás már hétfő óta tart, fokozatosan gyengül az árfolyam a hét eleji 393 alatti szint helyett pénteken délben már 397 felett kereskedtek az euró-forint devizapárral.

A forint gyenge szereplése azzal együtt meglepő, hogy összességében a külpiaci hangulat támogató, a tőzsdék is remekelnek, a BUX például péntek reggel 75 000 pont feletti tartományban is járt, ami abszolút rekord. A hónapok óta érvényes 390-400-as sávból a forint még nem tört ki, de most úgy tűnik, hogy annak a felsőbb felében maradhat az árfolyam. A 397 forintos tartomány kéthetes mélypontot jelent.
Az iBanFirst elemzői pénteki jegyzetükben azt írták: biztosak abban, hogy az euró-forint árfolyam az év végéig a 380 és 400 közötti sávban marad, mivel ezzel a sávval a jegybank is elégedett lehet.
A magyar fizetőeszköz szempontjából azonban jó hír, hogy a gyengülő mozgás nem egyedi, a régiós devizák (zloty és a cseh korona) hasonlóan szerepelnek, mint a forint.
Délutánra is marad izgalom: az amerikai jegybank által árgus szemmel figyelt PCE inflációs adatokra lesz érdemes figyelni, ami az euró-dollár alakulásán keresztül mozgathatja meg a forintot.
