BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csak a Molnak volt rossz napja

Felülteljesített a magyar tőzsde kedden: a Mol kivételével erősödtek a vezető részvények.

2024. április 30. kedd, 18:22

Fotó: Economx / Hartl Nagy Tamás

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 256,1 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 68 142,02 ponton, történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden a Budapesti Értéktőzsde átlag feletti forgalomban felülteljesített a nemzetközi részvénypiacon, az amerikai és az európai tőzsdéken a főbb indexek csökkentek.

Kiemelte, a magyar tőzsdét erősíthette a kedd reggel közzétett GDP-adat, amely negyedéves alapon a vártnál kedvezőbb lett.

Az elemző szerint az OTP emelkedése mögött az húzódhat meg, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a pénteki közgyűlésen egy nagy felvásárlás előkészítéséről beszélt, azóta részleteket is elárult az ügyletről. Ez alapján a piacon többen is az Észtországban, Litvániában és Lettországban jelenlévő Luminor Bankot tartják lehetséges célpontnak – tette hozzá.

A vezető részvények közül 

  • a Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3010 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban;
  • az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,72 százalékkal 18 200 forintra erősödött, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki;
  • a Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,33 százalékkal 926 forintra nőtt, forgalma 679,2 millió forint volt;
  • a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9340 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6011,54 ponton zárt kedden, ez 15,34 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

K. G.
K. G.

Ez is érdekelhet