BUX 132227.43 0,14 %
OTP 41160 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új ellenállások irányában a forint, felpörgött a gyengülés

Hiába a délelőtti nyereségek, a forint újra lefelé tartó spirálba került. Az euró, a dollár és a svájci frank is leszakította úgy, hogy napközben erősödött. Aggasztó közelségben van több mélypont is.

2022. szeptember 30. péntek, 12:31

Bár péntek délelőtt úgy festett, hogy a forint új pályára állt és erősödni tud legalább a gyengélkedő euróval szemben, de délre az egész eddigi nyereséget elveszítette, majd újra gyengülésnek indult. Pedig 10:00 magasságában még a 419,5-ös árfolyam alá is benézett, ami komoly elmozdulást jelentett a csütörtöki történelmi mélypontot jelentő 423,941-es szinttől, de 12:15-kor már az árfolyam újra 422 felett volt. Ez majdnem 0,5 százalékos gyengülést jelent két óra alatt – a Stooq.com adatai szerint.

Eközben az euró is egyre gyengébb, köszönhetően a 10 százalékos euróövezeti inflációs adatnak. A dollárral szemben már 0,25 százalékos a napi gyengülés.

A forint legkomolyabb erővesztését a dollárral szemben produkálta: 431,1 közelében volt a váltás 12:15-kor, pedig délelőtt az amerikai valutával szemben is lefaragott a tegnapi veszteségeiből. A zárkózás már 0,6-ot is elért, a napi csúcspont a 425,96-os szint volt. A csütörtöki 437,43-as mélypont viszont messzinek tűnik a kereskedési volumenek alapján.

A forintárfolyama a dollárral szemben 2022. szeptember 30-án.
Fotó: Napi.hu

A svájci frank is leszakítja magáról a forintot: 440,88 volt 12:15-kor az árfolyam a Stooq.com adatai alapján. Mindez 0,2 százalékos napon belüli veszteséget jelent, míg 1 százalékon belül van a történelmi mélypont, a 444,917-es szint.

A forint csütörtöki beszakadása után a technikai ábrán a 420 tűnt fontos ellenállásnak, ha ezt tartósan átviszi az árfolyam, akkor a 430 feletti tartományok felé mozdulhat az árfolyam. A svájci franknál a fontos szintet a 442-es kurzus jelenti.

A régiós valutákkal szemben a forint megint gyengülő pályán van – délelőtt ezekkel szemben is tudott zárkózni – így a román lej 0,23 százalékkal erősödött, a cseh korona 0,15 százalékos nyereségben van. A lengyel zloty most kakukktojás, a gyengélkedő forint is 0,3 százalékot dolgozott le az eddigi veszteségekből.

Miért gyengül a forint

A forintárfolyam esetében már nehéz meghatározni, hogy mi okozza a gyengülést. A Magyar Nemzeti Bank keddi és csütörtöki kamatemeléseit már vélhetően beárazta a piac, főként azt a bejelentést, hogy a ciklussal megállna a jegybank. Az energiaválság hatásai folyamatosan rángatják a forintot, közre játszhat a gyengülésben, hogy a Gazprom a Török Áramlatnál már most figyelmeztet, hogy a szankciók miatt nem lesz képes a karbantartási munkálatokra. 

A legerősebb pénteki tényező a szeptemberi, példanélküli 10 százalékos euróövezeti inflációs adat. A magyar pénzromlás augusztusban 15,6 százalék volt, az új adatokat pedig csak október elején közlik. Azonban az euróövezeti lefordulás a gyenge forint miatt még jobban átszivároghat, erősítve a hazai inflációt.

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet