A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,11 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,13 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,29 százalékos csökkenéssel zárt. Márciust a páneurópai indexek hat százalékos nyereséggel fejezték be, az euróövezeti index pedig hét és fél százalékossal.
Londonban 0,83 százalékkal csökkent szerdán az FTSE-100 index, havi eredménye pedig három és fél százalék nyereség lett. A frankfurti DAX 0,02 százalékkal emelkedett és közel kilenc százalékos nyereséget halmozott fel a hónap folyamán. A párizsi CAC-40 index szerdai 0,34 százalékos csökkenésével hat és fél százalékos emelkedést ért el márciusban. Milánóban 0,06 százalékkal zárt magasabban a tőzsdeindex, havi eredménye pedig közel nyolc százalék nyereség lett. A madridi tőzsdeindex 0,19 százalékos napi csökkenéssel négy százalékot meghaladó havi emelkedést ért el - írta az MTI.
Az olajár kezdeti csökkenés után délután már emelkedésnek indult szerdán. Az amerikai olajkészletek hat hete az első alkalommal csökkentek az elmúlt héten, miközben a piac növekedésre számított.
Az európai piacok zárásakor a Brent nyersolaj ára hordónként 64,52 dolláron 0,55 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben, a WTI nyersolaj ára pedig 0,89 százalékkal 61,09 dollárra emelkedett.
Az arany ára emelkedett szerdán, de így is négy éve a legrosszabb negyedéve elé néz, több mint tíz százalékot veszítve az év eleje óta részben a dollár erősödése miatt, valamint azért, mert a gazdasági fellendülés reményében gyengül a befektetési menedék szerepe.
Az arany spot ára 1,15 százalék napi emelkedéssel unciánként 1704,66 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben az európai piacok zárásakor.
Az eurót 0,18 százalékkal jegyzik erősebben 1,1735 dolláron. A negyedévet az euró 4 százalékos gyengüléssel zárhatja a dollárral szemben.
