BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy eséssel indult a nap a tengerentúlon

Nagy eséssel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi árfolyamcsökkenés folytatásaként - írja az MTI.

2020. április 21. kedd, 16:17

A tengerentúli tőzsdenyitás első órájában New Yorkban a DJIA indexe 1,9, az S&P-500 és a Nasdaq pedig 2 százalék mínuszban állt.

A tőzsdei hangulatot a nem túl biztató első negyedéves vállalati eredménybeszámolók mellett az a még soha nem tapasztalt jelenség terhelte meg, hogy negatívba fordult a határidős piacon egy éppen kifutóban lévő olajkontraktus jegyzése.

Az első negyedéves beszámolói időszakot az amerikai bankok kiábrándítóan alacsony eredményadatokkal vezették fel az elmúlt napokban. Általában is jellemző, hogy a beszámolóikat már megtett vállalatok osztalékcsökkentést jelentettek be és visszavonták korábban tett éves előrejelzéseiket. Elemzői számítások szerint az S&P-500 index tagvállalataitól az első negyedévben ez egy évvel korábbinál 13 százalékkal, a második negyedévben pedig közel 30 százalékkal alacsonyabb átlagos nyereségre lehet számítani.

A globális túltermelés és a járványvédelmi intézkedések miatt lassuló gazdasági aktivitás következtében csökkenő olajkereslet egybeesése pedig oda vezetett, hogy olajpiaci spekulánsok a tározókapacitás hiánya miatt képtelenek voltak átgörgetni májusi lejáratú kontraktusokat júniusi lejáratú kontraktusokra, így azok a nyakukon maradtak. A kontraktus kifutásakor fellépő szállítási kötelezettség miatt azonban bármilyen áron kénytelenek voltak megválni a birtokukban lévő tételektől. Az amerikai WTI nyersolaj májusi kontraktusa ezért hétfőn mínusz 40 dolláros árat is elért.

Az olajár az alacsony kereslet és a túltermelés függvényében az idén már mintegy 60 százalékkal csökkent. A WTI (júniusi kontraktusa) 76,5 százalékkal, a Brent (júniusi kontraktusa) 70 százalékkal állt év eleji ára alatt. A júniusi kontraktusok hétfőn 8-10 százalékkal csökkentek, az olajipari vállalatok részvényei ezzel párhuzamosan a keddi tőzsdei kezdés előtt már a tőzsdén kívüli forgalomban is viszonylag nagy, 4-6 százalék körüli árfolyamcsökkenést szenvedtek el. Az Exxon, a Chevron, az Apache Corp, a Halliburton, a ConocoPhillips, a Schlumberger és az Occidental Petroleum Corp részvények mind hasonló mértékben gyengültek.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI júniusi kontraktusa hordónként 14,51 dolláron állt a globális kereskedelemben 28,98 százalékos árcsökkenéssel, a Brent ára pedig 23,11 százalékkal hordónként 19,66 dollárra csökkent.

Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0835 dolláron, az arany spot ára 1,61 százalékkal unciánként 1668,88 dollárra csökkent.

Szabó Zsuzsanna
Szabó Zsuzsanna

Ez is érdekelhet