Az euró/forint kurzusa nap közben 323,36 és 324,28 forint között mozgott, este fél nyolc körül az euró jegyzése 324 forintnál járt, ami az előző napi késő délutáni érékhez képest 0,1 százalékos gyengülésnek felel meg.
A dollár/forint 283,16 és 285,12 forintos sávban mozgott, este 285,09 forinton jegyezték a zöldhasút. Ez 0,4 százalékkal jelent magasabb szintet az előző napihoz képest.
A svájci frankkal szemben csak délután indul gyengülésnek a magyar fizetőeszköz, napközben a frank árfolyama 283,69 és 285,08 forint között ingadozott. Csütörtök este 0,1 százalékkal került feljebb a devizapár kurzusa, ami 285 forintos frankárfolyamot jelentett.
Délután a dollár erősödni kezdett az euróval szemben, melynek eredményeként estére 0,3 százalékkal került lejjebb a kurzus az előző napi délutáni szinthez képest, azaz egy euróért 1,1368 dollárt kellett ekkor adni a bankközi devizapiacon.
Képünk forrása: Shutterstock
