Rekordmélységbe zuhant a török líra árfolyama a múlt héten, az elemzők szerint a deviza mélyrepülésének oka, hogy bár az infláció kezd elszabadulni az országban, a kormány nem igen szeretné hagyni, hogy a jegybank kamatot emeljen - írja összefoglalójában a CNBC.com. Az esést csak gyorsították a Szíriával kapcsolatos geopolitikai feszültségek növekedése.
Pénteken ugyan visszapattant a kurzus, miután török kormányzati részről jelezték, esetleg beavatkoznának az árfolyam védelmében, azonban konkrét intézkedésekre eddig nem került sor. A nagy kérdés most az, hogy egy esetleges intervenció mennyire lenne hatásos - írja a portál.
A török gazdaságpolitika a jelek szerint egyre jobban elbizonytalanítja a befektetőket. Az Erdogan által erőltetett gazdaságpolitika eddig előnyben részesítette a növekedést az inflációval szembeni harccal, az elnök - aki magát a kamatok ellenségeként aposztrofálta - eddig hatásosan akadályozott meg minden kamatemelési kísérletet, annak ellenére, hogy a pénzromlás mértéke immár elérte a 10,23 százalékot.
A líra mostani eséséért Erdogan elnök Törökország külföldi ellenségeit tette felelőssé, akik szavai szerint kihasználják az ország gazdaságát. A befektetők ugyanakkor ez elemzés szerint inkább arra várnak, hogy mikor kezd kamatemelésbe a török jegybank. A bank elmúlt két kamatdöntő ülésén elmaradt a várt kamatemelés, nem titkoltan Erdogan utasítására.
Napi.hu

A líra árfolyama tavaly augusztus óta 13,9 százalékkal esett a dollárral szemben, s idén is az egyik leggyengébben teljesítő deviza volt világviszonylatban is. Az euróban mért gyengülés ennél is nagyobb, nyár óta meghaladta a 20 százalékot. Eközben a török államkötvények hozama több hónapos csúcsra emelkedett, s a legutóbbi adatok szerint az ország fizetési mérleghiánya februárban 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elérte a 4,152 milliárd dollárt.
Eközben a gazdaság magas fordulatszámon pörög, a GDP bővülésének üteme 2017-ben 7,4 százalékos volt, ami a G20 országok között a legmagasabb és kétszerese az előző évi adatnak.
