BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Komoly fordulat előtt állunk?

A pénteki, vártnál kedvezőtlenebb amerikai munkaerő-piaci adatok nyomán a júniusi kamatemelés esélye minimálisra csökkent. A befektetők a héten most azt találgathatják, vajon a gazdaság nem veszített-e túl sokat a lendületéből ahhoz, hogy az már a részvénypiaci áremelkedést gátjává váljon.

2016. június 6. hétfő, 11:39

A következő hetekben az amerikai befektetők várhatóan azt próbálják majd meg kitalálni az érkező makroadatok nyomán, hogy a múlt pénteki, a várakozásoknál jóval kedvezőtlenebb amerikai munkaerő piaci adatok egyszeri kivételt jelentettek-e, vagy pedig a gazdaság általánosabb lassulását jelezték-e előre - írja összefoglaló elemzésében a Reuters. Az első jelzés erről már várhatóan ma megérkezhet, hiszen Janet Yellen, a Fed elnöke a gazdaság általános kilátásairól tart beszédet.

A friss aggodalmak a gazdaság állapotával kapcsolatban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az S&P 500-as index egyelőre megragadjon korábbi, tavaly májusban elért csúcsa alatt. Igaz, az index májusi emelkedése már a harmadik pozitív hónapot jelentette az index számára, s nem csak az index egésze, de szinte az összes szektor már pozitív teljesítményt tud felmutatni az év eleje óta.

Az igazi kérdés az, hogy az egész gazdaságnak sikerül-e olyan lendületet venni, ami ahhoz szükséges, hogy a piac új csúcsokra tudjon emelkedni. Egyelőre senki sem gondolja, hogy az egyszeri kedvezőtlen adat azt jelezné, az egész gazdaság teljesítménye komoly negatív fordulatot hajtott végre. Azonban szükség van a megerősítésre, hogy egyszeri kivételt láttunk - mondta a hírügynökségnek Quincy Krosby, a Prudential Financial piaci stratégája.

Ehhez azonban hetekre lehet szükség, tekintve, hogy a következő időszak meglehetősen szegényes lesz fontos makroadatokban és vállalati eredményszámokban. A Fed ugyan a héten ülésezik, s érkeznek számok a kiskereskedelmi szektorból és a termelői árak alakulásáról is. A Reuters felmérése szerint a nagy wall street-i bankok jelenleg kivétel nélkül arra számítanak, hogy a Fed ebben a hónapban nem nyúl a kamatokhoz. Miközben a befektetők és a vállalatvezetők korábban amiatt aggódtak, hogy a magasabb kamatok kedvezőtlenül hatnak vissza a keresletre, addig most már a gazdaság gyengesége lépett elő elsődleges kockázati tényezővé.

Az elemzők egyelőre azt várják, hogy az S&P 500-as indexben szereplő cégek nyereségessége az év második felében végre ismét növekedésnek indulhat. Az első negyedév az összesített profitok tekintetében 5 százalékos csökkenést hozott, s ez már a harmadik ilyen negyedév zsinórban egymás után, ami profitrecessziót jelent. Azonban már vannak olyanok, akik azon aggódnak, a növekedés nem fog beindulni. Ha pedig ez a helyzet, akkor nehezen magyarázható sokak szerint a részvények jelenlegi árazása. A Thomson Reuters adatai szerint az S&P 500-as index előretekintő nyereségekkel számolt P/E (árfolyam/nyereség) hányadosa jelenleg 17,1.

E mellett persze kockázatként ott lebeg a piac felett a közelgő brit népszavazás is az uniós tagságról - teszi hozzá a Reuters.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet