A vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a Mol 150 forintos emelkedése a negyedéves jelentésnek volt köszönhető, míg a Richter a csütörtöki veszteségét hozta vissza. Az OTP-nél a jövő pénteki negyedéves jelentés előtt érdemi elmozdulás nem várható.
A vezető részvények közül egyedül az OTP zárt a csütörtöki zárószintje alatt. A bankrészvények 0,1 százalékkal 5658 forintra estek pénteken.
A többi blue chip viszont jó napot zárt. A Mol 1,1 százalékkal 13 450 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom 0,3 százalékkal 393 forintra nőtt, forgalma 141,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1,6 százalékkal 4875 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
