BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még rondább világ jöhet, ezt mutatja a statisztika

Mindössze hússzor fordult elő az elmúlt 119 évben, hogy három ilyen rossz negyedévet zárt volna az amerikai tőzsde. A történelem azt mutatja, hogy a bajoknak lehet, még nincs vége.

2015. október 1. csütörtök, 09:52

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Dow Jones Industrial Average veszteséggel zárta a harmadik negyedévet is, így már zsinórban három veszteséges negyedévet tudhat maga mögött a vezető részvényindex. Ez a leghosszabb veszteséges szériája az indexnek a 2008-as válság óta, s az elmúlt 40 évben ez a harmadik alkalom, hogy ilyen hosszú vesztő sorozatot produkált az index - hívja fel a figyelmet a Marketwatch.

Az irányadó index ugyan tegnap jelentősen, 236 ponttal tudott emelkedni zárásara, azonban június vége óta 1335 pontot veszített értékéből, ez 7,6 százalékos csökkenést jelent. A második negyedévben 0,9, az elsőben 0,3 százalék volt az index vesztesége.

Az utolsó alkalom, amikor az index legalább három egymást követő negyedévet veszteséggel zárt az előző medvepiac volt, a 2009 első negyedévével záródó időszakban összesen 6 negyedévig tartott a csökkenés a FactSet adatai szerint. A Dow Jones Industrial Average 119 éves történetében mindössze 20 alkalom volt, amikor az index veszteséges sorozata legalább három negyedévig kitartott, ennek adatait az alábbi táblázat tartalmazza.

A Dow veszteségsorozatai
Csökkenő sorozat hossza, negyedév A negyedév, amikor a vesztő sorozat kezdődött és véget ért A Dow Industrial teljes vesztesége a veszteséges széria során
3 (eddig) Q1 2015-mostanáig 8.6% (körülbelül 1,538.37 pont)
6 Q4 2007-Q1 2009 45% (6,286.71 pont)
5 Q1 1977-Q1 1978 25% (247.28 pont)
4 Q4 1973-Q3 1974 36% (339.23 pont)
6 Q1 1969-Q2 1970 28% (260.22 pont)
3 Q1 1966-Q3 1966 20% (195.04 pont)
3 Q1 1953-Q3 1953 9.5% (27.86 pont)
4 Q3 1948-Q2 1949 12% (22.04 pont)
3 Q4 1939-Q2 1940 19% (28.10 pont)
4 Q2 1937-Q1 1938 47% (87.46 pont)
5 Q2 1931-Q2 1932 75% (129.52 pont)
3 Q2 1930-Q4 1930 42% (121.52 pont)
5 Q4 1919-Q4 1920 35% (39.47 pont)
3 Q2 1917-Q4 1917 23% (22.34 pont)
3 Q2 1914-Q4 1914 34% (27.81 pont)
3 Q4 1912-Q2 1913 20% (19.26 pont)
4 Q4 1909-Q3 1910 20% (19.83 pont)
5 Q4 1906-Q4 1907 38% (36.23 pont)
4 Q4 1902-Q3 1903 31% (20.35 pont)
4 Q4 1899-Q3 1900 26% (18.73 pont)
Forrás: FactSet, Marketwatch

A leghosszabb veszteséges szériák 6 hónapig tartotta, erre kétszer volt példa, a már említett 2007-2009-es medvepiacon, illetve az 1970 második negyedévével véget ért időszakban. 12 olyan alkalom volt, amikor 3 negyedévnél tovább tartott az index szenvedése. Ha a negyedik negyedévben fordulna a kocka, akkor az index első három negyedévben produkált 8,6 százalékos csökkenése a legkisebb lenne a történelemben.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet