BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európai indexekkel esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,53 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 22 789,26 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

2015. április 28. kedd, 19:20

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője  elmondta: a nyugat-európai hangulat határozta meg a magyar tőzsdeindex mozgását, a BUX enyhe mínuszban zárt a nap végén. A szakember kiemelte, hogy a Molnak sikerült áttörnie a 15 ezer forintos szintet, a papír forgalma több mint 10 milliárd forint volt. Az OTP, a Richter és a Magyar Telekom a nyugat-európai piaci hangulatot követve gyengült.

Ballai Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a befektetők fontos makrogazdasági adatra várnak, szerdán jelennek meg az amerikai GDP-adatok.

A Mol 250 forinttal, 1,68 százalékkal 15 130 forintra erősödött, 10,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,43 százalékkal 5982 forintra csökkent, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,98 százalékkal 406 forintra esett, forgalma 265,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 62 forinttal, 1,30 százalékkal 4702 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1613,54 ponton zárt kedden, ez 2,99 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet